7. NEMZETKÖZI EX LIBRIS – kiállítás és díjátadó a Népkörben

Az Ex Libris világszerte egyre népszerűbb. Szabadka pedig az Ex Librisek vajdasági fellegvára lett – ezt Boros György, a Népkör MMK Oláh Sándor Képzőművészeti Szakosztályának vezetője mondta a kis grafikákból rendezett tárlatmegnyitón. Ahhoz, hogy ez a képzőművészeti technika vidékünkön teret hódít, a Népkör nagyban hozzájárult. Az intézmény ugyanis minden évben meghirdeti a Nemzetközi Ex Libris Pályázatot, amelyre most hetedik alkalommal került sor.

A pályázat témája a népművészet volt. Idén a világ 10 országának 22 iskolájából 283 munka érkezett. A többi között Kínából, Indiából, Oroszországból és Szlovákiából is beneveztek az Ex Libris készítő kis grafikusok. Az alkotásokat elismert művészek értékelték. Név szerint: Gyurkovics Hunor grafikusművész, Molnár Imre-Mirko képzőművészeti pedagógus és Jasmina Jovančić grafikusművész.

A Népkör Magyar Művelődési Központ Oláh Sándor körgalériájában 253 Ex Librist állítottak ki a szervezők. A legjobb munkák készítői elismerő okleveleket és Aranypáva-díjat kaptak. A szervezők a felkészítő rajzpedagógusok munkáját is megköszönték. Csoportos díjat is kiosztottak a Népkör munkatársai, ugyanis volt olyan pályázó osztály, ahol minden gyermek első díjas munkát készített. Ők kollektív elismerésben részesültek.

A 7. Nemzetközi Ex Libris Kiállítás 3 hétig látogatható a Népkör Oláh Sándor körgalériájában.