A budapesti Körúti Színház vendégszerepelt a Népkörben

Két előadást hozott el Szabadkára a budapesti társulat. Soóky Margit és Galambos Zoltán: Katyi című zenés darabja hatalmas sikert aratott a Népkörben. Az 1920-as évek hangulatát idéző előadásban Kató, azaz Katyi színésznő szeretne lenni, de a felvételi vizsgán belesül a szerepébe. A már befutott színész, a bizottság elnöke könyörtelenül tehetségtelennek bélyegzi. Kató, hogy tehetségét bizonyítsa, kitalál magának egy figurát: Katyit, a vidéki megesett cselédlányt. Elszegődik a színészhez mindenesnek és ebben a minőségében rövidesen felforgatja az egész házat. Pokollá teszi a művész úr életét. A félreértésekkel, humorral fűszerezett történet, a sok zene garantált kikapcsolódást biztosított a könnyed, zenés darabokat kedvelő közönségnek. A címszereplőt Placskó Emese alakította. A darabban a népszerű Tahi-Tóth Lászlót is láthatta a közönség. A Körúti Színház most sem feledkezett meg a legifjabb színházkedvelőkről, ezúttal az Ágacska című gyermekdarabjukat mutatták be nekik a Népkör színpadán. Csukás István történetében Ágacskát Lévay Dorottya, Dani Kacsát pedig Lipták Péter alakította. A Körúti Színház egyébként rendszeresen vendégszerepel a Népkörben. Tavaly A bolond lány című sikerdarabjukat hozták el, amelyben Pikali Gerda alakította a kulcsfigurát, a bolond lányt. A gyermekeknek pedig A kis herceg című előadásukat mutatták be.