A Fabula Rasa évadzáró gálaműsora

 

Az elmúlt 5 év előadásainak legemlékezetesebb pillanatait idézte fel a Népkör gyermekszínjátszó grundja, a Fabula Rasa. Az est folyamán egyebek között a nagy sikerű Dzsungel könyve című musicalből csendült fel néhány dal, valamint az Örkény István Egypercesek félórában című összeállításból és a Stranger in the night című előadásból is felidéztek egy-egy jelenetet a gyerekek. A Fabula Rasa 2008 őszén kezdte meg működését. Akkor általános iskolás gyerekekkel dolgoztak, akik mára már középiskolásak lettek. Így a két szakosztályvezető, Ralbovszki Csaba és Greguss Zalán két csoportra osztotta a gyerekeket. Így jött létre a Fabula Rasa színjátszó grund, amely a nagyokat, azaz a középiskolásokat öleli fel, és a Fabula Rasa gyermekszínjátszó grund,amelybe az általános iskolások tartoznak. Idén tavasszal a nagyobbak Tasnádi István: Rovarok című zenés darabját mutatták be, a kisebbek pedig Weöres Sándor: Holdbéli csónakos című mesejátékát készítették el. Ezekből a produkciókból is kaphatott ízelítőt a gála közönsége. A kisebb és a nagyobb gyerekek azonban egységet alkotnak. A középiskolás fiatalok a kisebbek próbáira is bejárnak, segítenek nekik a szövegösszemondásban, a koreográfiák gyakorlásában – mondta Greguss Zalán, aki büszke a csapatára, már el sem tudná képzeli az életét a Fabula Rasa nélkül. Az évadzáró gálaműsoron Ralbovszki Csaba és Gerguss Zalán megköszönték a gyerekek töretlen kitartását, odaadó munkáját, valamint a szülőknek is köszönetet mondtak. A Népkör otthont és színpadot adott nekünk, amiért rendkívül hálásak vagyunk – emelte ki Ralbovszki Csaba. Bodrogi Béla, a Népkör MMK főtitkára a szakosztályvezetők önzetlen munkájára hívta fel a figyelmet. Siflis Zolátn, a Népkör elnökségének tagja pedig azt mondta a gyerekeknek, hogy a közösségi élmény a legfontosabb a művészettel való foglalkozás mellett. Az évadzáró gálán egyébként a gyerekek eddig elért eredményeit is ismertették.