A Népkör karácsonyi műsora

A vallás, a karácsony egyházi vonatkozása került előtérbe a Népkör Magyar Művelődési Központ hagyományos karácsonyi műsorán. A telt házas rendezvényen az intézmény néptáncos és népzenei szakosztályai léptek fel, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Az ünnepi összeállítás a betlehemes játékok mellett a Lucázást is megelevenítette a színpadon. A gyerekek a december 13-ához kapcsolódó hiedelmeket, mondókákat, népszokásokat is beleszőtték a műsorba. A hagyományos karácsonyi énekek is felcsendültek a december 21-én megtartott ünnepi műsorban, amelyet Szulovszki Szilvia, a Népkör néptánc-szakosztályának egyik vezetője állított össze. A rendezvényen doktor Takács Márta, a Művelődési Központ elnöke meghatottan köszöntötte a nagyszámú közönséget. Elmondta, hogy végtelen büszkeséggel tölti el az, hogy a Népkörös gyerekek és fiatalok évről évre magas színvonalú műsorokat állítanak színpadra. A műsor végén a fellépőket és a nézőket Ft. Baranyi László a katolikus egyház nevében köszöntötte. Az ünnepi összeállítást követően a Népkör munkatársai süteménnyel, pogácsával vendégelték meg a közönségét.