homework help cpm cca

Vérszívó, tetű, hernyó. Többek között ezek az apró lények is megjelennek a Fabula Rasa legújabb előadásában. Tasnádi István: Rovarok című zenés darabját állítják színpadra a gyerekek Ralbovszki Csaba és Greguss Zalán csoportvezetők rendezésében. A most készülő előadásban a középiskolás diákok játszanak, de a kisebb csapatból, azaz az általános iskolások közül néhányan szerepet kaptak a darabban. A próbafolyamat szinte már a finisbe érkezett. A koreográfiák jelentős része már elkészült, ebben Lackó Bálint, a dalok elsajátításában pedig Nemes Nagy Anita nyújt segítséget a fiataloknak. A díszletet Szilágyi Nándor, a Népszínház művésze készíti, a rovaros megjelenés pedig Pesitz Mónika színésznő munkája, ugyanis ő tervezi a jelmezeket. Siflis Anna, a Gyermekszínjátszó Grund egyik növendéke szerint a kellemes szórakozás mellett társadalomkritika a készülő produkció. Tasnádi művében a rovarok által szinte minden emberi tulajdonság megjelenik. Ilyen például az uralkodó, a vezető típus, az elnyomó, a vérszívó, de csendes, visszahúzódó és félénk karakterek is lesznek. Anna egy szúnyoglány bőrébe bújik, akire közben rátalál a szerelem. Nyári Ákos pedig azt mondja, a próbákon túl otthon is sokat készül. Ő egyébként egy bérgyilkost alakít az előadásban. A tiszavirágot Bodnár Lonetta formálja meg, ez az első főszerepe. A bemutató március 26-án, 19 órakor lesz a Népkör Magyar Művelődési Központ Kosztolányi Dezső termében. A Fabula Rasa időközben két csoportra osztódott, a középiskolásokkal Ralbovszki Csaba, az általános iskolásokkal pedig Greguss Zalán foglalkozik többet. A  kicsik Weöres Sándor: Holdbéli csónakos című darabjára készülnek. Az ő bemutatójuk áprilisban lesz.