Minősítő 2019
A Népkör Róna táncegyüttese decemberben részt vett a Martin György Néptáncszövetség által szervezett Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán Újvédeken, ahol jól minősült címet ért el a Vigasz című produkciójuk
A Népkör Róna táncegyüttese decemberben részt vett a Martin György Néptáncszövetség által szervezett Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán Újvédeken, ahol jól minősült címet ért el a Vigasz című produkciójuk
A Népkör MMK Bóbíta leánykara és Aprája zenekara részt vett a III. Kodály – Kősziklánk az ősi magyar dal – népzenei vetélkedőn Topolyán, melyről II. és III. hellyel tértek haza
A népi ének szakosztály és a Szöllősy Vágó László Népzenei Műhely kiemelt sikert ért el a X. „Dunán innen,Tiszán túl” népzenei vetélkedőn február 16-án, Horgoson. Kolozsi Anna és Korponai Réka kiemelt arany díjjal, az Aprája zenekar arany díjjal, Szabó Krisztofer szólista pedig ezüst díjjal tért haza
2019 júliusában a díszítőművészeti szakosztály részt vett a Nemzetközi kézimunka és Gyűjtemény kiállításon (MIRK) 11 tagjának 21 munkájával, ahonnan 4 nívódijjal és 17 első helyezéssel tértek haza.
A szabadkai Nèpkör MMK szakosztályainak tagjai rèszt vettek a IV. Kodály – Kősziklánk az ősi magyar dal – népzenei versenyen. Ennek eredményei a zsűritagok, Berec Csizmadia Anna, Hézső Zsolt, Szabó Annamária és Szerda Balázs, döntése szerint: ZENEKAROK: Aprája zenekar, Szabadka, Népkör MMK, BRONZ HANGSZERES SZÓLISTÁK ÉS KETTŐSÖK: Zádrepkó Iliján, Szabadka,..Read More
A népművészeti szakosztály szereplése a FolKid Gyermek Népművészeti Fesztiválon, mely a szabadkai Interetno fesztivál keretében került megszervezésre