Dr. Szöllősy Vágó László Népzenei Műhely

A magyar népi kultúra fontosságát, közösségépítő és közösségmegtartó szerepét nem kell külön hangsúlyoznunk: ez fennmaradásunk egyik záloga. A közös éneklésnél, táncolásnál és muzsikálásnál
nincs nagyobb összekovácsoló erő. A Népkör Magyar Művelődési Központot, 146 éves munkássága alatt, mindig a népzene egyik fellegvárának tekintették Vajdaságban. Elég csak megemlítenünk
Fehér Ödön nevét aki tevékenykedett intézményünkben. Az egész Kárpát-medencét bejáró és ismert Petrencés és Ballangó együttesről sem feledkezhetünk meg. Dr. Szöllősy Vágó László és felesége Veronka mindig hű elkötelezettei voltak a népzenének, életükben gyűjtötték népzenei kincseinket, és számos népzenész generációt neveltek ki.
A vajdasági magyar népi kultúra fennmaradásának egyik létfontosságú eleme az új népzenész generációk kinevelése. A Népkör MMK 2016. szeptemberében Dr. Szöllősy Vágó László emléke előtt tisztelegve megújította népzenei műhelyét, amit róla is nevezett el. A heti rendszerességgel megtartott csoportos foglalkozások elsődleges nevelési célja a népzene iránti mélyebb érdeklődés és a népzene tanulása iránti motiváció felkeltése. A szakosztály vezetője Csonka Ferenc, a Népművészet Ifjú Mestere. Egy rendszeres műhelymunka-jellegű foglalkozás lehetőséget ad a tanulóknak, hogy megismerkedjenek a vajdasági magyar népdalok jellegzetességeivel, elsajátítsák a népzenei alapokat, és így a népzene ápolásának útjára térjenek. Biztosítani kell az elkövetkező népzenész generációk kinevelését és annak folytonosságát, melyre ez a műhely remek lehetőséget biztosít.

Az Aprája zenekar 2019 februárjában  Horgoson megrendezésre kerülő „Dunán innen, Tiszán túl” Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató versenyén arany minősítésben részesültek, illetve számos más vetélkedőn vettek részt ahol, ezüst és arany minősítésekben részesültek.