Interertno Fesztivál 2015. – Első nap

Már a délelőtti órákban nagy volt a nyüzsgés Szabadka főterén. A kézműves kirakodóvásár már 10 órától várta az érdeklődéket és a vásárlókat. Összesen 76 vajdasági és határon túli alkotó, mester portékájából válogathatnak a fesztiválozók. A kézműves kirakodóvásár egyébként a rendezvény minden napján nyitva tart.

A délután a gyerekeké volt a fesztivál első napján. A Ki játszik ilyet? elnevezésű fesztiváli játszóházban szórakozhattak a legkisebbek, valamint a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület látványos bemutatóját is megtekinthették. Késődélután a matyó hímzésvilág tárult a közönség elé. A Városi Múzeum Emléktárgyboltjában ugyanis megnyílt a mezőkövesdi Matyó Népművészeti Egyesület kiállítása, amelyen a Hungarikumként számon tartott matyó hímzéseket mutatják be a szervezők. A tárlatot Raj Rozália hímző és viseletoktató nyitotta meg, de a vendégeket Maglai Jenő, Szabadka polgármestere és Guba Zoltán a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium hungarikumokért felelős osztályának vezetője is köszöntötte. A borudvar is a rendezvény első napjától várja az érdeklődőket. Az Interetno fesztivál hivatalos megnyitója este nyolc órakor kezdődött Etnopolisban, azaz a Szabadka főterén kialakított színpadon. Nyilas Mihály, tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár és Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet képviselője köszöntötte résztvevőket. A fesztivált Maglai Jenő, Szabadka polgármestere nyitotta meg. A beszédeket követően a chilei táncosok léptek színpadra, majd a házigazdák következtek, azaz a Népkör Róna Táncegyüttese mutatta be a fesztiválra készített koreográfiáját. Táncpanorámát követen a Népkörben folytatódott a mulatság. A Fesztiválklubban a szabadkai Chick Norris band koncertezett.