„Lakodalom itt is, ott is…”

A lakodalmas szokásokat mutatja be a Népkör Magyar Művelődési Központ Róna Táncegyüttese a legújabb előadásában. A vidékünkre jellemző esküvői hagyományok és a mulatozás mellett még a háztűznézőt, a fiatalok megismerkedését, a lánykérést és a lakodalmi készülődést is bemutatják a táncosok, mindezt színházi elemekkel is fűszerezik. Az összeállítást a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadára, azaz a néptánc-minősítőre készítette az együttes, amely december elsején lesz az Újvidéki Színházban. A megmérettetésen hat tagú zsűri bírálja el a fellépőket, a látott produkciókat. Rumenyákovity Karló, a Róna Táncegyüttes egyik művészeti vezetője szerint a minősítőn való részvétel elsősorban azért fontos, hogy a csoportok visszajelzést kapjanak a szakemberektől az eddigi munkájukról. A minősítőn az egyik legfontosabb követelmény, hogy az adott tájegységre jellemző szokásokat, táncelemeket és zenét autentikusan jelenítsék meg a színpadon a fellépők. A szakosztályvezető továbbá elmondta, hogy a táncegyüttes összetétele is időnként változik, a bíráló bizottság úgyszintén, így minden alkalommal kihívást jelent a rangos néptánc-szemlén való részvétel.

A táncosok a minősítőre készített összeállítást elsőként Szabadkán mutatták be. A Népkör Kosztolányi Dezső termében megtartott esten vendégfellépőként a horgosi Gubanc Táncegyüttes is színpadra lépett. Ők a csárdák hangulatát idézték meg. Egyébként a horgosi táncosok is részt vesznek a minősítőn. A szemlét a budapesti Martin György Néptáncszövetség, a Vajdasági Magyar Folklórközpont és az újvidéki székhelyű Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ szervezi. A zsűri négy kategóriában hirdet eredményt. A legkevesebb pontot kapott együttesek „Részt vett”, a jobban teljesítők pedig „Minősült együttes” elismerésben részesülnek. Ezt követi a „Jól minősült együttes”, a legjobbak pedig „Kiválóan minősült együttes” címet érdemlik ki.  A Népkör táncosai egyébként három egymást követő szemléről kiváló minősítéssel tértek haza, ezáltal az örökösen kiváló minősítést és a Martin plakettet is magukénak tudhatják.